Nagyon aranyos lány, megbízható, és számomra a legszebb. Gyönyörű szemei vannak, és odáig vagyok érte. Kicsit fura, hogy kapcsolatban vagyok, nem beszélgetek lányokkal szinte, mert nem érdekel más lány.. egyedül Ő! Remélem ez már végleg amolyan komoly kapcsolat lesz, nem úgy mint az eddigiek. Bár ehez a kapcsolathoz már teljesen másképp állok mint az eddigiekhez. Bekell vallani, velem volt sokszor a probléma, de OKKAL tettem mindent, kicsit tul féltékeny voltam.. ezt már leküzdöttem, és Julcsi amilyen lány tudom nem kell félnem ,hogy esetleg megcsalna.. biztos, hogy nem! Benne megbízok. Végre úgyérzem ő az a lány akiről mindig beszéltem a barátaimnak, hogy kellene egy lány aki aranyos, szűz, nem ribanc, nem volt sok barátja, és nem ismeri senki sem úgymond.. tehát nem egy városi csaj akit mindenki vág, hogy ki az. És végre elérkezett az is, hogy megtaláltam ezt a lányt. Több hónap után úgy, hogy nem kerestem.
Ennyit szerettem volna mondani a kapcsolatomrol, most kicsit másrol is beszélek.
Összekéne kapnom magam, mert mostanában nagyon nem foglalkoztam a tanulással, folyton csak az érdekelt, hogy a kettes legyen meg. Ezen változtattam már, és jövőhéttől neki állok a következő félévbe tanulni. Többre vagyok képes, csak lusta vagyok.. ez a legnagyobb problémám, de szerencsére az akaraterőm nagyobb mint a lustaságom, tehát elérem amit akarok!
Garage Store-os verseny.
Na igen. Ez az amit naponta minimum 3x megosztok, vagy ha nem 3x akkor 10x.
Nagyon megszeretném nyerni. 100.000 forintot ruhára nem sűrűn költöttem még 1 nap alatt ruhára..
Sokan azt mondják, hogy apuci anyuci megveszi minek veszem el a lehetőséget mások elől... Ez hülyeség. Egyáltalán nem kapok meg ilyen - olyan dolgokat csak azért mert kérem. Nem vagyunk gazdagok.
Aki szerint ez gáz, vagy szégyen.. mert ilyet is hallottam már. Az örüljön, hogy megtehet magának olyan dolgokat, hogy bármit megvehet, és ne másokkal foglalkozzon. Ez egy verseny ahol az a lényeg ki gyűjti a legtöbb voksot. Nem az, hogy minnél jobban sírj kit ismernek többen. Én szeretnék sok sikert kívánni minden játékban résztvettnek, aki irígy, vagy valami baja van azzal, hogy én is szeretném megnyerni azzal nemtudok mit csinálni. Akkor sem fogom feladni mostmár. Rengeteget segítenek az ismerőseim/barátaim/feliratkozoim, nekik köszönhetem ezt!!!!
Aki szeretne segíteni, vagy csak megnézni hanyadik helyen állok az itt teheti meg. Köszönöm!
ITT A LINK : http://www.garagestore.hu/legy_te_a_stilus/index.php?id=10537&pg=2&vote=1
ITT A LINK : http://www.garagestore.hu/legy_te_a_stilus/index.php?id=10537&pg=2&vote=1
.jpg)